Akartál szeretőnek, hozzád méltónak, ki állja, tudja a csatát, a nőstények alázatát. Akartál anyának, föld-türelműnek, hogy magamba fogadjalak, és csöndemben kihordjalak. Akartál társnak, szép homlokúnak, kit szárnya is visz, hogyha kell, de más csillag ne hívja el. Csodálod, hogy ennyi kötésben mégis szabad maradtam? Mondd, kérdezted-e egyszer is, Magamat minek akartam? Kérdezted-e? Szabó Éva Adástükör  […]