Nem először, és biztosan nem is utoljára zuhanok mélységes révületbe Lánczi András filozófiai meglátásaitól. Többnyire az a benyomásom egy-egy ilyen mű olvasása közben - és ez az érzés hosszasan velem szokott maradni -, hogy ez az ország a gyakorló elmebetegek és futóbolondok utolsó európai menedéke. Nem is lenne ezzel nagyobb baj, ha nem lenne kötelező. […]